5. fejezet

5. fejezet

*flashback*

A fiú megígérte nekem, hogy meg fog keresni, amint elég befolyással fog bírni, hogy segíteni tudjon rajtam és a családomon. 

- Tessék, fogd! - nyomott a kezembe egy smaragdzöld ékszert, ami a ruháján lógott eddig. - Keress meg, ha segítség kell. Annyit kell tenned, hogy ...- megállt egy pillanatra, tétovázott, hogy mit mondjon. - A palota őrének odaadod és mondod, hogy Baek-et keresed. De most mennem kell! Ígérem, holnap ismét eljövök ide. Várj rám itt, a kakas órájában.  Amint tudok, jövök! ~

Azóta is magamnál őrzöm azt az ékszert, gondosan elrejtve a ruhám alá. Egyszer eljön az a nap és megkeresem Őt.

- Mit nézel annyira? - kérdezte tőlem a Koronaherceg, mivel kizökkentett merengésemből. Épp egy hasonló ékszert nézegettem a piacon, mikor újra előtörtek az emlékeim. 

- Semmit! - ráztam meg a fejem, majd zavarodottan tovább sétáltam.

Nem követett, ő is elkezdte nézegetni az ékszereket. Vajon kinek akar venni ajándékot?

- Yah! Van egy kis probléma.  - jött felém, miközben fejét vakargatta. - Nem hoztam magammal pénzt.  - nézett rám csábítóan. Persze! Tipikus játékos! Hogy lehet ez az ember a leendő király? - fintorogtam, ugyanakkor elbűvölőnek találtam szép arcát és azt, hogy így próbál pénzt kicsikarni belőlem.

- Nesze, fogd! - nyomtam a kezébe pár tallért.

- Nesze?! - háborodott fel. - Yah, elfelejtetted, hogy ÉN...

- Igen, elfelejtettem! - vágtam közbe, mielőtt elárulná magát. - Ha nem tettem volna, lehet már nem élnél. 

- Ah Ram-ah! - szólított meg valaki. Egy pillanatig lefagyva álltam, de mikor megfordultam kellemes csalódás ért.

- SungJae oppa? - mosolyodtam el. Nem hittem a szememnek. - Hogy kerülsz ide? - léptem közelebb hozzá, mire ő szorosan magához ölelt. Már a napját sem tudom, mikor ölelt utoljára férfi, olyan furcsa érzés volt.

Baekhyun pow

- Ki ez a csóka? -  méregettem az ölelkező assassint és az újonnan érkező férfit.  Olyan elképzelhetetlen látványt nyújtott Ah Ram hanbokban, mikor először megpillantottam, de most, hogy ölelkezik egy számomra cseppet sem szimpatikus fiúval, a rosszul lét fogott el.

Velem kéne törődnie, meg akarta ölni a koronaherceget, végül megszöktetett, most pedig olyan elővigyázatlan, hogy képes feltűnősködni a piac közepén.

- Hé! - léptem oda hozzájuk, majd megköszörültem a torkom.

- Ah, Ő egy régi barátom, annak az ajummának a nevelt fia, aki elszállásol minket. Régi jó barát. - a lány arcán lévő mosoly rabul ejtett. Nem gondoltam volna, hogy létezik szebb mosoly a bordélyokban lévő giseng-ekénél, de tévedtem. Ez a lány maga volt a megtestesült tisztaság és szépség. Viszont volt benne valami sötétség. Hiába látszott boldognak, a szemében lévő villámok szinte szikrákat szórtak. A szeme nem mosolygott.

- Ő pedig egy ismerős, Shin. - mondta AhRam.

Egy ismerős? Háápfff! - húztam a szám. Én vagyok a leendő király!

- Örvendek. - hajolt meg a férfi előttem. Bár nemesi ruhában voltam, bántam, hogy kitűnök közülük, annyira más volt a viselkedésem és  nem éreztem jól magam közöttük. 

Bólintottam egyet, majd a lányra emeltem a tekintetemet és szúrós pillantást vetettem rá.

- Ne vigyorogj már annyit! – sutyorogtam, mire rögtön leolvadt a képéről a mosoly.

- Oppa? – hangja ijesztő volt, miközben a távolba meredt. – Nekünk most mennünk kell, találkozunk ajumma házánál, hamarosan. – azzal karon ragadott és  egy apró, alig észrevehető bólintást intézett az egyik irányba. Mikor elnéztem arra, megpillantottam a katonákat. Eljöttek, minket keresnek.

- Tűnés! – fogtam meg a kezét és elkezdtem húzni az ellentétes irányba.

Ah Ram pow

Shin erősen megragadta a kezemet és maga után húzott egy ház mögé. Ez volt az első alkalom, hogy férfiként viselkedett. Normális esetben és rángattam volna magam után, hogy el rejtőzzünk, de most a kezébe vette az irányítást és nem hagyta, hogy egy assassin bujtassa el. 

- Szerinted tudják, hogy együtt vagyunk? – kérdezte aggódó hanglejtéssel, de én képtelen voltam válaszolni neki. Olyan közel került hozzám, hogy szinte éreztem szívverését. Testünk egymáshoz nyomódott, arca alig pár centire volt az enyémtől. Szemeim kerekké váltak légzésem pedig egyeletlen lett. Miért hoz ennyire zavarba a közelsége? – gondolkodtam.

A koronaherceg észre vette, hogy a hangulat megváltozott, majd ő is csodálkozó arcot vágott és tekintetével az enyémet kereste.

- Nem járhatnak még olyan messze! – hallatszódott egy őr mély hangja, mire Shin ismét megfogta a kezem és betuszkolt egy házba. Onnan néztük a további jelenetet.

- Gondolja Uram, hogy együtt vannak? A gyilkos minden bizonnyal megölte valahol a koronaherceget… - mondta egy másik.

- Akkor pedig meg kell találnunk a holttestet. Most, hogy Őfelsége eltávozott, a testvére trónra kerülhet, ami nekünk nagy bevételt hozna.

A levegő beleszorult Shin-be. Az apja, a király meghalt. Igaz, sejtettük, hogy ez nemsokára el fog következni, de arra egyikünk sem számított, hogy ilyen hamar. Ez azt jelenti, ha Shin nem tér vissza a palotába, akkor a nagybátya fogja átvenni a koronaherceget megillető helyet. Ami a nép és sokak számára még nagyobb nyomorúságot és még több halált hozna.

- Azt a parancsot kaptuk, hogy végezzünk a koronaherceggel és vigyük el a fejét Felségének. Cselekednünk kell! – mondta határozottan a katona.

Rápillantottam Shin-re, akinek szemei csillogtak a felgyülemlett könnytől. Sajnáltam, ismertem azt az érzést, mikor elveszik az embertől az egyetlen támaszát. Én az egész családomat veszítettem el, de a koronaherceg még rosszabb helyzetben van. Bármikor megölhetik.

- Meg kell ölnöm Seo Yoon nagybátyámat. – suttogta maga elé Shin. – Végeznem kell vele, ha meg akarom menteni a népemet. – egy könnycsepp legördült az arcán, a megszokott pajkos tekintetnek most nyoma sem volt, kétségbeesett és dühös volt, ami érthető is. Még sem szabad elkapkodni a dolgot.

- Segítek. – böktem ki halkan, mire Shin kezei lehullottak az enyémekről, majd mikor bebizonyosodott, hogy a katonák elhagyták a falut, kiléptünk a házból és visszasétáltunk ajummához.

- Minden rendben, mi történt? – szaladt oda hozzám ajumma és Sungjae oppa is.

Ránéztem Shinre, akinek a feje lógott és nem szólt semmi, hanem egyenesen a házba vette az irányt és bezárkózott. 

- Oppa! Segítenünk kell neki! – mondtam Sungjae-nek. – Meg kell tanítani harcolni.