5. fejezet

5. fejezet

*flashback*

A fiú megígérte nekem, hogy meg fog keresni, amint elég befolyással fog bírni, hogy segíteni tudjon rajtam és a családomon. 

- Tessék, fogd! - nyomott a kezembe egy smaragdzöld ékszert, ami a ruháján lógott eddig. - Keress meg, ha segítség kell. Annyit kell tenned, hogy ...- megállt egy pillanatra, tétovázott, hogy mit mondjon. - A palota őrének odaadod és mondod, hogy Baek-et keresed. De most mennem kell! Ígérem, holnap ismét eljövök ide. Várj rám itt, a kakas órájában.  Amint tudok, jövök! ~

Azóta is magamnál őrzöm azt az ékszert, gondosan elrejtve a ruhám alá. Egyszer eljön az a nap és megkeresem Őt.

- Mit nézel annyira? - kérdezte tőlem a Koronaherceg, mivel kizökkentett merengésemből. Épp egy hasonló ékszert nézegettem a piacon, mikor újra előtörtek az emlékeim. 

- Semmit! - ráztam meg a fejem, majd zavarodottan tovább sétáltam.

Nem követett, ő is elkezdte nézegetni az ékszereket. Vajon kinek akar venni ajándékot?

- Yah! Van egy kis probléma.  - jött felém, miközben fejét vakargatta. - Nem hoztam magammal pénzt.  - nézett rám csábítóan. Persze! Tipikus játékos! Hogy lehet ez az ember a leendő király? - fintorogtam, ugyanakkor elbűvölőnek találtam szép arcát és azt, hogy így próbál pénzt kicsikarni belőlem.

- Nesze, fogd! - nyomtam a kezébe pár tallért.

- Nesze?! - háborodott fel. - Yah, elfelejtetted, hogy ÉN...

- Igen, elfelejtettem! - vágtam közbe, mielőtt elárulná magát. - Ha nem tettem volna, lehet már nem élnél. 

- Ah Ram-ah! - szólított meg valaki. Egy pillanatig lefagyva álltam, de mikor megfordultam kellemes csalódás ért.

- SungJae oppa? - mosolyodtam el. Nem hittem a szememnek. - Hogy kerülsz ide? - léptem közelebb hozzá, mire ő szorosan magához ölelt. Már a napját sem tudom, mikor ölelt utoljára férfi, olyan furcsa érzés volt.

Baekhyun pow

- Ki ez a csóka? -  méregettem az ölelkező assassint és az újonnan érkező férfit.  Olyan elképzelhetetlen látványt nyújtott Ah Ram hanbokban, mikor először megpillantottam, de most, hogy ölelkezik egy számomra cseppet sem szimpatikus fiúval, a rosszul lét fogott el.

Velem kéne törődnie, meg akarta ölni a koronaherceget, végül megszöktetett, most pedig olyan elővigyázatlan, hogy képes feltűnősködni a piac közepén.

- Hé! - léptem oda hozzájuk, majd megköszörültem a torkom.

- Ah, Ő egy régi barátom, annak az ajummának a nevelt fia, aki elszállásol minket. Régi jó barát. - a lány arcán lévő mosoly rabul ejtett. Nem gondoltam volna, hogy létezik szebb mosoly a bordélyokban lévő giseng-ekénél, de tévedtem. Ez a lány maga volt a megtestesült tisztaság és szépség. Viszont volt benne valami sötétség. Hiába látszott boldognak, a szemében lévő villámok szinte szikrákat szórtak. A szeme nem mosolygott.

- Ő pedig egy ismerős, Shin. - mondta AhRam.

Egy ismerős? Háápfff! - húztam a szám. Én vagyok a leendő király!

- Örvendek. - hajolt meg a férfi előttem. Bár nemesi ruhában voltam, bántam, hogy kitűnök közülük, annyira más volt a viselkedésem és  nem éreztem jól magam közöttük. 

Bólintottam egyet, majd a lányra emeltem a tekintetemet és szúrós pillantást vetettem rá.

- Ne vigyorogj már annyit! – sutyorogtam, mire rögtön leolvadt a képéről a mosoly.

- Oppa? – hangja ijesztő volt, miközben a távolba meredt. – Nekünk most mennünk kell, találkozunk ajumma házánál, hamarosan. – azzal karon ragadott és  egy apró, alig észrevehető bólintást intézett az egyik irányba. Mikor elnéztem arra, megpillantottam a katonákat. Eljöttek, minket keresnek.

- Tűnés! – fogtam meg a kezét és elkezdtem húzni az ellentétes irányba.

Ah Ram pow

Shin erősen megragadta a kezemet és maga után húzott egy ház mögé. Ez volt az első alkalom, hogy férfiként viselkedett. Normális esetben és rángattam volna magam után, hogy el rejtőzzünk, de most a kezébe vette az irányítást és nem hagyta, hogy egy assassin bujtassa el. 

- Szerinted tudják, hogy együtt vagyunk? – kérdezte aggódó hanglejtéssel, de én képtelen voltam válaszolni neki. Olyan közel került hozzám, hogy szinte éreztem szívverését. Testünk egymáshoz nyomódott, arca alig pár centire volt az enyémtől. Szemeim kerekké váltak légzésem pedig egyeletlen lett. Miért hoz ennyire zavarba a közelsége? – gondolkodtam.

A koronaherceg észre vette, hogy a hangulat megváltozott, majd ő is csodálkozó arcot vágott és tekintetével az enyémet kereste.

- Nem járhatnak még olyan messze! – hallatszódott egy őr mély hangja, mire Shin ismét megfogta a kezem és betuszkolt egy házba. Onnan néztük a további jelenetet.

- Gondolja Uram, hogy együtt vannak? A gyilkos minden bizonnyal megölte valahol a koronaherceget… - mondta egy másik.

- Akkor pedig meg kell találnunk a holttestet. Most, hogy Őfelsége eltávozott, a testvére trónra kerülhet, ami nekünk nagy bevételt hozna.

A levegő beleszorult Shin-be. Az apja, a király meghalt. Igaz, sejtettük, hogy ez nemsokára el fog következni, de arra egyikünk sem számított, hogy ilyen hamar. Ez azt jelenti, ha Shin nem tér vissza a palotába, akkor a nagybátya fogja átvenni a koronaherceget megillető helyet. Ami a nép és sokak számára még nagyobb nyomorúságot és még több halált hozna.

- Azt a parancsot kaptuk, hogy végezzünk a koronaherceggel és vigyük el a fejét Felségének. Cselekednünk kell! – mondta határozottan a katona.

Rápillantottam Shin-re, akinek szemei csillogtak a felgyülemlett könnytől. Sajnáltam, ismertem azt az érzést, mikor elveszik az embertől az egyetlen támaszát. Én az egész családomat veszítettem el, de a koronaherceg még rosszabb helyzetben van. Bármikor megölhetik.

- Meg kell ölnöm Seo Yoon nagybátyámat. – suttogta maga elé Shin. – Végeznem kell vele, ha meg akarom menteni a népemet. – egy könnycsepp legördült az arcán, a megszokott pajkos tekintetnek most nyoma sem volt, kétségbeesett és dühös volt, ami érthető is. Még sem szabad elkapkodni a dolgot.

- Segítek. – böktem ki halkan, mire Shin kezei lehullottak az enyémekről, majd mikor bebizonyosodott, hogy a katonák elhagyták a falut, kiléptünk a házból és visszasétáltunk ajummához.

- Minden rendben, mi történt? – szaladt oda hozzám ajumma és Sungjae oppa is.

Ránéztem Shinre, akinek a feje lógott és nem szólt semmi, hanem egyenesen a házba vette az irányt és bezárkózott. 

- Oppa! Segítenünk kell neki! – mondtam Sungjae-nek. – Meg kell tanítani harcolni. 

4. fejezet

4. fejezet

Ah Ram pow

Szinte egész éjszaka lovagoltunk a korom sötétben,  csak napfelkeltekor értünk egy kisebb faluba, ahol végre elvegyülhettünk a többi ember között.

- Tudod, hogy hol vagyunk? - kérdezte tőlem a Herceg.

- Maga nem? - ragadtam meg a ló kantárját és kikötöttem egy erősebb fához. - Maradj itt! - simítottam végig a ló fején.

- Látom igen jól kijössz az állatokkal. - hangjában némi mosoly bújkált. 

- Mire próbál célozni? - torpantam meg, mire ő is megállt, szorosan mögöttem. Meglepett arca alig pár centire volt az enyémtől. 

- Ugyan... semmire. - mosolygott elbűvölően. Már épp kezdtem volna zavarba jönni, mikor egy hang félbe szakított minket. 

- Ah Ra...Fekete Gyöngy? Te vagy az? - a családunk régi ismerőse, édesanyám legjobb barátnője állt velünk szemben, még a kosarát is ledobta, mikor megpillantott. Már vagy öt éve nem látogattam meg, mivel el voltam foglalva a kiképzésemmel. Ő maradt az egyetlen támaszom, a családom halála után. Őt is nagyon mélyen érintette a dolog, sokszor sírtunk együtt a teli hold alatt, és akkor, megígértem neki és magamnak is, hogy bosszút fogok állni, kerüljön bármibe. Nem számít hány embert kell megölnöm, megteszem. Éreztetni fogom azokkal a senkiháziakkal a veszteség kínjait.

Ajumma támogatta az ötletemet, és ő találta ki a fedőnevemet is. Azt gondoltuk, hogy bajt hozna a fejemre, ha továbbra is Ah Ram-ként élnék. Bár a tanárom az eredeti nevemen szólított, mindenki más Fekete Gyöngynek.

- Ajumma! - szaladtam oda hozzá, majd megöleltem. - Jól van? Nem beteg? - érdeklődtem, szinte el is felejtve, hogy a Koronaherceg mögöttem megköszörüli a torkát.

- Ah, ajumma! - engedtem el. - Ő itt... - kezdtem volna bemutatni, de nem tudtam a nevét, azt meg mégsem mondhattam, hogy a trónörökös áll itt, szakadt ruhában. - ... Ő... - néztem hátra rá, és igyekeztem jelezni a fiúnak, hogy találjon ki valamit.

- Shin vagyok. - szerencsére kapcsolt a herceg és mosolygósan meghajolt ajumma előtt.

Baekhyun pow

Az assassin, más néven Fekete Göngy - mégis milyen idétlen név ez? - jelzett a szemével, hogy mutatkozzam be. Tényleg! El is felejtettük elmondani egymásnak a nevünket, annyira lefoglalt minket a menekülés. Az igazi nevemet nem szerettem volna közölni, ezért kitaláltam gyorsan egyet. Nem is baj, ha álnevet használok, sok mindentől meg tud védeni.

- Shin vagyok. Örvendek a találkozásnak! - hajoltam meg, majd lopva a lányra pillantottam, aki megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

- Ajumma! - kezdte mosolyogva. Olyan más volt, hiányzott a hangjából a fájdalom, szinte már vidámnak hatott. És vonzónak. Gyorsan megráztam a fejem, hogy még véletlenül se gondoljak ilyesmire többé. Ez a lány meg akart ölni, jobb ha óvatos leszek vele.

 - A segítségére van szükségünk. 

- Itt akarsz elrejtőzni? - kérdeztem a lánytól, mikor beléptünk egy kisebb hanokba (hagyományos koreai stílusban épült ház). 

- Egy ideig, igen. - dobta le a cuccait a földre. - Ez egy biztonságos hely. Bár nem maradhatunk a végtelenségig itt. Önnek vissza kell térnie a palotába. 

- És te? - néztem rá gyanakvóan. Mihez akar kezdeni? Nem térhet vissza a fővárosba, és gondolom a mesteréhez sem. 

- Az nem tartozik önre! - felelte durván. 

- Cöhh... - horkantam fel. - Milyen ember vagy te?! - szűrtem fogaim közt. - Hogy lehetsz ilyen ellenséges? 

- Aludni szeretnék. - feküdt le a megterített paplanra. - Ajumma majd megmutatja a szobáját. És ha lehet ne nyavalyogjon sokat, errefelé ezt nem díjazzák. Ajumma nem a szolgája, erre ügyeljen. Itt maga nem a Koronaherceg.

- Hát te nem vagy semmi... - ámuldoztam, de igazat adtam neki. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy kiváltságaim legyenek, ha életben akarok maradni, akkor el kell hitetnem az emberekkel, hogy én is csak egy egyszerű, átlagos nemes vagyok. - Ha már így alakult... - próbáltam felhívni a lány figyelmét, egy hangos köhögéssel.

- Ha?

Nem tetszett ez a stílus, durvának találtam, sosem beszéltek még így velem, de el kell néznem neki, ha itt akarok maradni.

- Hogy szólítsalak? - kérdeztem félénken. Hosszú szünet következett, nyílván nem tudta eldönteni, hogy elárulja-e az igazi személyazonosságát.

- Ah Ram vagyok. - motyogta.

- Ah Ram... - suttogtam. Igazán szép név. - Én csak Shin. És ha lehet... ne magázódj.  Unom.

Jó éjszakát! - mondtam vidáman, majd kiléptem a szobából.

Ah Ram pow

Meglepően jól aludtam, már korán reggel fenn voltam és elmentem segíteni ajummának. A baj csak az volt, hogy ajumma hanbokba öltöztetett, én pedig nagyon kényelmetlenül éreztem magam benne, sose szerettem. Nem is tudtam benne mozogni, nemhogy harcolni, ha esetleg szükség lenne rá.

- Ah Ram-ah! - szólt ajumma. - Ide tudnád hozni a mosnivalót?

- Mindjárt viszem! - kiáltottam vissza. Előbb meg akartam etetni a lovat, amivel sikerült elszöknünk. - Nem volt jó sorod a katonánál, ugye? - simogattam. - Most már minden rendben. - mosolyogtam. Imádtam az állatokat, különösképen a lovakat. 

Egy torokköszörülés azon nyomban letörölte széles mosolyomat az arcomról. A herceg állt a teraszon, tiszta hanbokban, kissé álmos arccal.

- Jó reggelt! - köszöntött, mire bólintottam egyet és elindultam összeszedni a mosnivalót.

- Azt hiszem el kéne menned vele vásárolni. - suttogta ajumma, mikor elé vittem a szennyest. - Nincs túl sok férfi ruhám. 

- Én? - nyeltem egy nagyot.

- Hogy lehet az, hogy meg se ijedsz egy sereg katonától, de ettől a fiútól zavarba jössz? - kérdezte ajumma mosolyogva.

- Tessék? - háborodtam fel. - Én nem...ugyan már ajumma!

- Ismerlek már lányom. Tudom, hogy nem szoktál csak úgy zavarba jönni a férfiaktól. Ki Ő, hogy zavarba képes hozni? 

- Ah...ajumma. - legyintettem. - Ugyan, hogy gondolja ezt?! 

- Oké, oké. Nem szóltam semmit! - emelte fel megadóan a kezeit. - Csak azt mondom, amit látok. Nagyon helyes férfiú és ráadásul nemes. - a hangsúly az utolsó szón volt.

- Tudod, hogy mennyire gyűlölöm a nemeseket. - vetettem oda. - Mindenesetre, ha nagyon muszáj, elmegyek vele a városba. - egyeztem bele egy kissé durcásan.

- Ya! - szóltam oda a hercegnek. - Húzza a cipőjét, elmegyünk a városba. - suhantam el mellette.

- Mondtam, hogy semmi magázás! De mit akarunk a városban? - kérdezte kiváncsiskodva, szinte már rám mászva.

- Mit művel? - húzódtam el rémülve. 

- Csak kérdeztem valamit. - nézett mélyen a szemembe. Miért érzem megint ezt a fura bizsergést?  Miért bénul le az agyam, mikor  rám mosolyog?

Zavaromban nem voltam képes gondolkodni, így automatikusan bokán rúgtam, mire ő össze esett előttem.

- Bocsánat, Felség! - mondtam cinikusan, majd kiléptem a házból.

Baekhyun pow

- Ah... - kaptam a bokám után. - Ez a lány nem semmi! - sántítva ugyan, de kissé izgatottan követni kezdtem Ah Ram-ot. Élveztem, hogy Őt is zavarba tudtam hozni a viselkedésemmel, holott ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak.