4. fejezet

4. fejezet

Ah Ram pow

Szinte egész éjszaka lovagoltunk a korom sötétben,  csak napfelkeltekor értünk egy kisebb faluba, ahol végre elvegyülhettünk a többi ember között.

- Tudod, hogy hol vagyunk? - kérdezte tőlem a Herceg.

- Maga nem? - ragadtam meg a ló kantárját és kikötöttem egy erősebb fához. - Maradj itt! - simítottam végig a ló fején.

- Látom igen jól kijössz az állatokkal. - hangjában némi mosoly bújkált. 

- Mire próbál célozni? - torpantam meg, mire ő is megállt, szorosan mögöttem. Meglepett arca alig pár centire volt az enyémtől. 

- Ugyan... semmire. - mosolygott elbűvölően. Már épp kezdtem volna zavarba jönni, mikor egy hang félbe szakított minket. 

- Ah Ra...Fekete Gyöngy? Te vagy az? - a családunk régi ismerőse, édesanyám legjobb barátnője állt velünk szemben, még a kosarát is ledobta, mikor megpillantott. Már vagy öt éve nem látogattam meg, mivel el voltam foglalva a kiképzésemmel. Ő maradt az egyetlen támaszom, a családom halála után. Őt is nagyon mélyen érintette a dolog, sokszor sírtunk együtt a teli hold alatt, és akkor, megígértem neki és magamnak is, hogy bosszút fogok állni, kerüljön bármibe. Nem számít hány embert kell megölnöm, megteszem. Éreztetni fogom azokkal a senkiháziakkal a veszteség kínjait.

Ajumma támogatta az ötletemet, és ő találta ki a fedőnevemet is. Azt gondoltuk, hogy bajt hozna a fejemre, ha továbbra is Ah Ram-ként élnék. Bár a tanárom az eredeti nevemen szólított, mindenki más Fekete Gyöngynek.

- Ajumma! - szaladtam oda hozzá, majd megöleltem. - Jól van? Nem beteg? - érdeklődtem, szinte el is felejtve, hogy a Koronaherceg mögöttem megköszörüli a torkát.

- Ah, ajumma! - engedtem el. - Ő itt... - kezdtem volna bemutatni, de nem tudtam a nevét, azt meg mégsem mondhattam, hogy a trónörökös áll itt, szakadt ruhában. - ... Ő... - néztem hátra rá, és igyekeztem jelezni a fiúnak, hogy találjon ki valamit.

- Shin vagyok. - szerencsére kapcsolt a herceg és mosolygósan meghajolt ajumma előtt.

Baekhyun pow

Az assassin, más néven Fekete Göngy - mégis milyen idétlen név ez? - jelzett a szemével, hogy mutatkozzam be. Tényleg! El is felejtettük elmondani egymásnak a nevünket, annyira lefoglalt minket a menekülés. Az igazi nevemet nem szerettem volna közölni, ezért kitaláltam gyorsan egyet. Nem is baj, ha álnevet használok, sok mindentől meg tud védeni.

- Shin vagyok. Örvendek a találkozásnak! - hajoltam meg, majd lopva a lányra pillantottam, aki megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

- Ajumma! - kezdte mosolyogva. Olyan más volt, hiányzott a hangjából a fájdalom, szinte már vidámnak hatott. És vonzónak. Gyorsan megráztam a fejem, hogy még véletlenül se gondoljak ilyesmire többé. Ez a lány meg akart ölni, jobb ha óvatos leszek vele.

 - A segítségére van szükségünk. 

- Itt akarsz elrejtőzni? - kérdeztem a lánytól, mikor beléptünk egy kisebb hanokba (hagyományos koreai stílusban épült ház). 

- Egy ideig, igen. - dobta le a cuccait a földre. - Ez egy biztonságos hely. Bár nem maradhatunk a végtelenségig itt. Önnek vissza kell térnie a palotába. 

- És te? - néztem rá gyanakvóan. Mihez akar kezdeni? Nem térhet vissza a fővárosba, és gondolom a mesteréhez sem. 

- Az nem tartozik önre! - felelte durván. 

- Cöhh... - horkantam fel. - Milyen ember vagy te?! - szűrtem fogaim közt. - Hogy lehetsz ilyen ellenséges? 

- Aludni szeretnék. - feküdt le a megterített paplanra. - Ajumma majd megmutatja a szobáját. És ha lehet ne nyavalyogjon sokat, errefelé ezt nem díjazzák. Ajumma nem a szolgája, erre ügyeljen. Itt maga nem a Koronaherceg.

- Hát te nem vagy semmi... - ámuldoztam, de igazat adtam neki. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy kiváltságaim legyenek, ha életben akarok maradni, akkor el kell hitetnem az emberekkel, hogy én is csak egy egyszerű, átlagos nemes vagyok. - Ha már így alakult... - próbáltam felhívni a lány figyelmét, egy hangos köhögéssel.

- Ha?

Nem tetszett ez a stílus, durvának találtam, sosem beszéltek még így velem, de el kell néznem neki, ha itt akarok maradni.

- Hogy szólítsalak? - kérdeztem félénken. Hosszú szünet következett, nyílván nem tudta eldönteni, hogy elárulja-e az igazi személyazonosságát.

- Ah Ram vagyok. - motyogta.

- Ah Ram... - suttogtam. Igazán szép név. - Én csak Shin. És ha lehet... ne magázódj.  Unom.

Jó éjszakát! - mondtam vidáman, majd kiléptem a szobából.

Ah Ram pow

Meglepően jól aludtam, már korán reggel fenn voltam és elmentem segíteni ajummának. A baj csak az volt, hogy ajumma hanbokba öltöztetett, én pedig nagyon kényelmetlenül éreztem magam benne, sose szerettem. Nem is tudtam benne mozogni, nemhogy harcolni, ha esetleg szükség lenne rá.

- Ah Ram-ah! - szólt ajumma. - Ide tudnád hozni a mosnivalót?

- Mindjárt viszem! - kiáltottam vissza. Előbb meg akartam etetni a lovat, amivel sikerült elszöknünk. - Nem volt jó sorod a katonánál, ugye? - simogattam. - Most már minden rendben. - mosolyogtam. Imádtam az állatokat, különösképen a lovakat. 

Egy torokköszörülés azon nyomban letörölte széles mosolyomat az arcomról. A herceg állt a teraszon, tiszta hanbokban, kissé álmos arccal.

- Jó reggelt! - köszöntött, mire bólintottam egyet és elindultam összeszedni a mosnivalót.

- Azt hiszem el kéne menned vele vásárolni. - suttogta ajumma, mikor elé vittem a szennyest. - Nincs túl sok férfi ruhám. 

- Én? - nyeltem egy nagyot.

- Hogy lehet az, hogy meg se ijedsz egy sereg katonától, de ettől a fiútól zavarba jössz? - kérdezte ajumma mosolyogva.

- Tessék? - háborodtam fel. - Én nem...ugyan már ajumma!

- Ismerlek már lányom. Tudom, hogy nem szoktál csak úgy zavarba jönni a férfiaktól. Ki Ő, hogy zavarba képes hozni? 

- Ah...ajumma. - legyintettem. - Ugyan, hogy gondolja ezt?! 

- Oké, oké. Nem szóltam semmit! - emelte fel megadóan a kezeit. - Csak azt mondom, amit látok. Nagyon helyes férfiú és ráadásul nemes. - a hangsúly az utolsó szón volt.

- Tudod, hogy mennyire gyűlölöm a nemeseket. - vetettem oda. - Mindenesetre, ha nagyon muszáj, elmegyek vele a városba. - egyeztem bele egy kissé durcásan.

- Ya! - szóltam oda a hercegnek. - Húzza a cipőjét, elmegyünk a városba. - suhantam el mellette.

- Mondtam, hogy semmi magázás! De mit akarunk a városban? - kérdezte kiváncsiskodva, szinte már rám mászva.

- Mit művel? - húzódtam el rémülve. 

- Csak kérdeztem valamit. - nézett mélyen a szemembe. Miért érzem megint ezt a fura bizsergést?  Miért bénul le az agyam, mikor  rám mosolyog?

Zavaromban nem voltam képes gondolkodni, így automatikusan bokán rúgtam, mire ő össze esett előttem.

- Bocsánat, Felség! - mondtam cinikusan, majd kiléptem a házból.

Baekhyun pow

- Ah... - kaptam a bokám után. - Ez a lány nem semmi! - sántítva ugyan, de kissé izgatottan követni kezdtem Ah Ram-ot. Élveztem, hogy Őt is zavarba tudtam hozni a viselkedésemmel, holott ez nem tűnt olyan könnyű feladatnak.