9. fejezet
*Baekhyun*
Nem mondom, hogy a halálomon
voltam, de az egész testemet elárasztotta a fájdalom. A seb, amit a karomon
ejtettek elég mélynek bizonyult, annyira, hogy egy pillanatra le is kellett
ülnöm, nehogy elájuljak. Erősnek kellett mutatnom magam, többé nem lehetek
pipogya. - határoztam el magamban, majd...
- Ahj! Jajj de fáj. Ahh, meghalok! - jajongtam, szenvedést imitálva. Ah Ram megfordult és fújtatott egyet a látványomon.
- Puhány! - harapta be a száját mérgesen, miközben halkan motyogott.
- Micsoda? - ocsúdtam fel, de természetesen nem haragudtam rá, hiszen pontosan ezt a reakciót akartam kiváltani a színjátékommal. - Ah... - szenvedtem tovább. - Gyere ide! Segíts fel! Vigyél a hátadon. - kíváncsi voltam, vajon elérem-e a célom.
- Hogyan? - ámult el Ah Ram. - Azt akarod mondani, hogy a hátamon kell cipeljelek? - mintha kicsit kitért volna a hitéből. Nagyon vicces volt. - Ah, komolyan... - pufogva, de leguggolt elém, hogy hátát ajánlja, mire én felnevettem.
- Csak hülyéskedtem. - löktem félre, majd lassan felálltam, de kissé megszédültem. Ah Ram még időben utánam kapott, így nem vágódtam hanyatt.
- Ettől a kis vágástól így kikészültél, mi lesz veled, mikor nyílt harcra kerül majd sor? - ép karomat átlendítette a vállán, majd a kezével átkarolta a derekamat. Elég közel kerültem hozzá, hogy lássam zavart tekintetét, még a sötétben is. Arcunk között kicsiny távolság volt, amitől mindkettőnk szíve hevesebben kezdett el dobogni. Legalábbis az enyém biztosan.
Ugyan fogalmam sem volt, hogy mit gondol rólam Ah Ram, de mertem remélni, hogy ugyanazt érzi, mint én ha a közelemben van. Különös módon, gyermeki énem a felszínre tör és nem akarok mással törődni, csak azzal, hogy felbosszantsam és zavarba hozzam. Ez pedig remekül ment, minden alkalommal.
- Ahj! Jajj de fáj. Ahh, meghalok! - jajongtam, szenvedést imitálva. Ah Ram megfordult és fújtatott egyet a látványomon.
- Puhány! - harapta be a száját mérgesen, miközben halkan motyogott.
- Micsoda? - ocsúdtam fel, de természetesen nem haragudtam rá, hiszen pontosan ezt a reakciót akartam kiváltani a színjátékommal. - Ah... - szenvedtem tovább. - Gyere ide! Segíts fel! Vigyél a hátadon. - kíváncsi voltam, vajon elérem-e a célom.
- Hogyan? - ámult el Ah Ram. - Azt akarod mondani, hogy a hátamon kell cipeljelek? - mintha kicsit kitért volna a hitéből. Nagyon vicces volt. - Ah, komolyan... - pufogva, de leguggolt elém, hogy hátát ajánlja, mire én felnevettem.
- Csak hülyéskedtem. - löktem félre, majd lassan felálltam, de kissé megszédültem. Ah Ram még időben utánam kapott, így nem vágódtam hanyatt.
- Ettől a kis vágástól így kikészültél, mi lesz veled, mikor nyílt harcra kerül majd sor? - ép karomat átlendítette a vállán, majd a kezével átkarolta a derekamat. Elég közel kerültem hozzá, hogy lássam zavart tekintetét, még a sötétben is. Arcunk között kicsiny távolság volt, amitől mindkettőnk szíve hevesebben kezdett el dobogni. Legalábbis az enyém biztosan.
Ugyan fogalmam sem volt, hogy mit gondol rólam Ah Ram, de mertem remélni, hogy ugyanazt érzi, mint én ha a közelemben van. Különös módon, gyermeki énem a felszínre tör és nem akarok mással törődni, csak azzal, hogy felbosszantsam és zavarba hozzam. Ez pedig remekül ment, minden alkalommal.
*Ah Ram*
- Ya! - toltam el magamtól, olyan
erővel, hogy majdnem elesett.
- Ya! - rivallt vissza rám. - Ezt most miért csináltad egy beteg emberrel?
- Nagyon fáj a seb? - tereltem el a témát.
- Mit gondolsz? - arca eltorzult, majd szipogó hangot adott ki, mint aki mindjárt sírni kezd. Forgattam a szemeim, tudtam, hogy erősen rájátszik a fájdalomra, de azt is láttam, hogy elég mély a sebe. Azonnal el kell látni.
- Siessünk haza! Be kell kötni a sebet. - ismét hagytam, hogy átkaroljon, majd gyors léptekkel hazavezettem.
- Ya! - rivallt vissza rám. - Ezt most miért csináltad egy beteg emberrel?
- Nagyon fáj a seb? - tereltem el a témát.
- Mit gondolsz? - arca eltorzult, majd szipogó hangot adott ki, mint aki mindjárt sírni kezd. Forgattam a szemeim, tudtam, hogy erősen rájátszik a fájdalomra, de azt is láttam, hogy elég mély a sebe. Azonnal el kell látni.
- Siessünk haza! Be kell kötni a sebet. - ismét hagytam, hogy átkaroljon, majd gyors léptekkel hazavezettem.
- Remélem nem kell majd levágni a
karomat. - nyafogott Baekhyun.
- De. Biztosan. Én magam fogom levágni, baltával. - ijesztgettem, mire rémült tekintettel nézett rám. Annyira vicces volt, hogy nem bírtam visszatartani a nevetést. Kibukott belőlem, miközben a sebét tisztogattam.
- Ez szerinted ilyen vicces? - kérdezte elcsukló hangon.
- Az. Nagyon is. - feleltem őszintén, majd rápillantottam. Ő pedig elkapta a tekintetemet és fogva is tartotta azt. Kezemmel már rég nem a sebét tisztítottam, hanem valahol centiméterekkel arrébb, az ép bőrét.
- Mire gondolsz most? - kérdezte lágy hangon, ami szinte zene volt füleimnek. Különösen ismerősnek tűnt.
- Hogy érted, hogy mire gondolok? - krákogtam. - Arra, hogyan köthetném be a sebed. - hazudtam, mint a vízfolyás.
- Sok hiányosságom van, de azt határozottan állíthatom, hogy most hazudsz. - nézett bele mélyen a szemembe. - Ha így lenne, nem a könyökömet simogatnád, a sebem helyett. - mosolygott féloldalasan. Gyorsan elkaptam a kezem, majd felemeltem a kötszert és bekötöttem a karját. Minél előbb túl akartam esni ezen, hogy végre megszabadulhassak tőle és levegőhöz juthassak.
- Ah Ram-ah? - egy hang zökkentett ki minket a hangulatból. SungJae volt az.
- Oppa? - álltam vigyázba, mint akit rajta kaptak valami csínytevésen.
- Mit csináltok ti itt? - kérdezte gyanús szemekkel méregetve, inkább Baekhyunt, mint engem.
- Csak lesérült a próbán, én meg bekötöttem a sebét. - lopva Baekhyunra pillantottam, aki lenéző grimaszt címzett Sungjae felé. Mindkettőn látszódott, hogy nem nagyon szeretik egymást, de ez ellen nem tudtam mit tenni, hiszen fogalmam sem volt, mi az oka az ellenszenvüknek egymás iránt. Kis szünet után Sungjae elém lépett.
- Te jól vagy? - nyúlt felém, majd ujjaival finoman eltűrt egy tincset, ami a szemembe lógott. Kissé megrémültem a gesztustól, nem szokott ő így viselkedni.
- Oppa... - húztam a számat idegességemben. Valamiért kínosan éreztem magam Baekhyun előtt, nem akartam, hogy félreértse a helyzetet.
- Ha megbocsátotok... - állt fel Baekhyun ingerülten, majd kiviharzott a szobából, Sungjae-t majd' fellökve.
Oppa hitetlenkedő hangot hallatott, majd rám pillantott.
- Jól sejtettem. - motyogta.
- Mit? - kérdeztem vissza, mert nem értettem miért viselkedik így.
- Semmi. Menj, pihenj le! - simogatta meg az arcom kedvesen.
- Jó éjt! - amilyen gyorsan csak lehetett, kiszaladtam a szobából, majd a hálóm felé vettem az irányt.
- De. Biztosan. Én magam fogom levágni, baltával. - ijesztgettem, mire rémült tekintettel nézett rám. Annyira vicces volt, hogy nem bírtam visszatartani a nevetést. Kibukott belőlem, miközben a sebét tisztogattam.
- Ez szerinted ilyen vicces? - kérdezte elcsukló hangon.
- Az. Nagyon is. - feleltem őszintén, majd rápillantottam. Ő pedig elkapta a tekintetemet és fogva is tartotta azt. Kezemmel már rég nem a sebét tisztítottam, hanem valahol centiméterekkel arrébb, az ép bőrét.
- Mire gondolsz most? - kérdezte lágy hangon, ami szinte zene volt füleimnek. Különösen ismerősnek tűnt.
- Hogy érted, hogy mire gondolok? - krákogtam. - Arra, hogyan köthetném be a sebed. - hazudtam, mint a vízfolyás.
- Sok hiányosságom van, de azt határozottan állíthatom, hogy most hazudsz. - nézett bele mélyen a szemembe. - Ha így lenne, nem a könyökömet simogatnád, a sebem helyett. - mosolygott féloldalasan. Gyorsan elkaptam a kezem, majd felemeltem a kötszert és bekötöttem a karját. Minél előbb túl akartam esni ezen, hogy végre megszabadulhassak tőle és levegőhöz juthassak.
- Ah Ram-ah? - egy hang zökkentett ki minket a hangulatból. SungJae volt az.
- Oppa? - álltam vigyázba, mint akit rajta kaptak valami csínytevésen.
- Mit csináltok ti itt? - kérdezte gyanús szemekkel méregetve, inkább Baekhyunt, mint engem.
- Csak lesérült a próbán, én meg bekötöttem a sebét. - lopva Baekhyunra pillantottam, aki lenéző grimaszt címzett Sungjae felé. Mindkettőn látszódott, hogy nem nagyon szeretik egymást, de ez ellen nem tudtam mit tenni, hiszen fogalmam sem volt, mi az oka az ellenszenvüknek egymás iránt. Kis szünet után Sungjae elém lépett.
- Te jól vagy? - nyúlt felém, majd ujjaival finoman eltűrt egy tincset, ami a szemembe lógott. Kissé megrémültem a gesztustól, nem szokott ő így viselkedni.
- Oppa... - húztam a számat idegességemben. Valamiért kínosan éreztem magam Baekhyun előtt, nem akartam, hogy félreértse a helyzetet.
- Ha megbocsátotok... - állt fel Baekhyun ingerülten, majd kiviharzott a szobából, Sungjae-t majd' fellökve.
Oppa hitetlenkedő hangot hallatott, majd rám pillantott.
- Jól sejtettem. - motyogta.
- Mit? - kérdeztem vissza, mert nem értettem miért viselkedik így.
- Semmi. Menj, pihenj le! - simogatta meg az arcom kedvesen.
- Jó éjt! - amilyen gyorsan csak lehetett, kiszaladtam a szobából, majd a hálóm felé vettem az irányt.
*Baekhyun*
Teljesen egyértelmű volt.
Sungjae szerelmes Ah Ram-ba. Ő viszont ezt nem vette vagy nem akarja észrevenni. Talán azért, mert azt hiszi Sungjae is a húgaként tekint rá. Mi történne, ha rájönne, hogy az oppája sokkal többet érez puszta testvéri szeretetnél?
Valahol kénytelen voltam levezetni a mérget, ami felgyülemlett bennem, az előző szituáció miatt, ezért fogtam a nyilamat és hátra mentem gyakorolni. Lehetne a sötétre fogni, hogy nem találtam el a célt, de legbelül tudtam, hogy nem ez a fő ok. Ideges voltam, az agytekervényeim folyamatosan pörögtek, képtelen voltam koncentrálni.
- Ezt eléggé félre lőtted. - szólalt meg a hátam mögött Sungjae.
- Téged viszont tökéletesen látlak. - mondtam. - Miben fogadunk, hogy eltalállak? - szegeztem rá a nyilam, mire ő elmosolyodott.
- Szerintem inkább hálásnak kéne lenned, amiért kitanítottalak. - jött közelebb.
- Én olyasvalaki vagyok, aki nem tartozik neked köszönettel. - feleltem durván.
- Ez érdekes... - nézett maga elé. - Miért van az, hogy Ah Ram-mal mindig olyan jókedvű vagy, cserfes, mintha egy ötéves szintjén rekedtél volna, most viszont úgy beszélsz, mint egy felsőbbrendű, nemes férfi.
- Nem is tudom....vajon miért van ez? - szemeim szikrákat szórtak. Nem vagyok egy ingerült ember, de Sungjae viselkedése és modora csak úgy ordítozott egy öklösért.
- Van egy sejtésem... - immáron alig pár centire állt tőlem, s mélyen a szemembe nézett.
- Ki vele... - szűrtem fogaim között.
- Te...kedveled őt, igaz?
Kissé meghökkentett a kérdése.
- Miről beszélsz? - próbáltam kitérni előle, de ő nem hagyta.
- Jól tudod, hogy kiről beszélek. Ah Ram...
- Áh! Vagy úgy... Nos... nem hiszem, hogy beszámolóval tartozok a szerelmi életemről, tehát...
- Jól tudod, hogy engem nem a te lelki világod érdekel. - szólt közbe.
- Most mégis arról kérdezel. - vágtam rá. - Ha nem így lenne, akkor Ah Ramnál lennél és őt faggatnád ki, hogy mit gondol rólam.
- Eléggé felvágták a nyelved, ahhoz képest, hogy te itt csak egy menekült vagy. Ha már itt tartunk...mégis ki vagy te valójában? - húzta össze szemöldökét. - Mit keresel itt, miért bujkálsz és miért élősködsz rajtunk, szegényeken? Azt mondtad, hogy nemes vagy. Mégis itt állsz előttem paraszt ruházatban és a viselkedésed sem éppen egy nemes emberéhez illendő. Leszámítva a fennkölt stílusodat.
Ha már így belemerültünk a dolgokba, jobbnak láttam tisztázni vele a dolgokat, hogy később elkerüljük a félreértéseket.
- Az, hogy ki vagyok, nem a te dolgod. Elég, ha Ah Ram-ssi tudja, hogy kivel van dolga, elvégre ő hozott ide engem. Az pedig, hogy kedvelem-e vagy csak játszadozom, az is rajtam áll. Semmi közöd hozzá.
- Ha bántani mered, esküszöm, hogy elteszlek láb alól. - ragadta meg a ruhám. - És nem fog érdekelni, hogy nemes vagy.
Felnevettem.
- Miért tennél ilyet? Mert a húgod? Vagy mert szerelmes vagy belé? - erre elengedett. - Oh, igen, tudod te is eléggé egyértelmű vagy. Csak Ah Ram-ssi nem ismeri jól a férfiakat, ezért bele sem gondol, hogy nem testvérként tekintesz rá.
- Veled ellentétben az én szándékaim komolyak. Régóta ismerem őt, tudom, hogy milyen és mit csinál. Épp ezért szeretném, ha abbahagyná mindezt és megbékélne. Én gondoskodni akarok róla. - mondta ridegen. - Hidd el nekem, nincs szüksége több akcióra az életében. Nincs szüksége egy ilyen játékosra, aki csak pár hónapig lelné örömét benne.
- Mit csináltok ti itt kinn? - Ah Ram hangjára mind a ketten megfordultunk, s titkon reménykedtünk, hogy nem hallott meg semmit.
- Csak gyakoroltunk. - hazudta Sungjae.
Sungjae szerelmes Ah Ram-ba. Ő viszont ezt nem vette vagy nem akarja észrevenni. Talán azért, mert azt hiszi Sungjae is a húgaként tekint rá. Mi történne, ha rájönne, hogy az oppája sokkal többet érez puszta testvéri szeretetnél?
Valahol kénytelen voltam levezetni a mérget, ami felgyülemlett bennem, az előző szituáció miatt, ezért fogtam a nyilamat és hátra mentem gyakorolni. Lehetne a sötétre fogni, hogy nem találtam el a célt, de legbelül tudtam, hogy nem ez a fő ok. Ideges voltam, az agytekervényeim folyamatosan pörögtek, képtelen voltam koncentrálni.
- Ezt eléggé félre lőtted. - szólalt meg a hátam mögött Sungjae.
- Téged viszont tökéletesen látlak. - mondtam. - Miben fogadunk, hogy eltalállak? - szegeztem rá a nyilam, mire ő elmosolyodott.
- Szerintem inkább hálásnak kéne lenned, amiért kitanítottalak. - jött közelebb.
- Én olyasvalaki vagyok, aki nem tartozik neked köszönettel. - feleltem durván.
- Ez érdekes... - nézett maga elé. - Miért van az, hogy Ah Ram-mal mindig olyan jókedvű vagy, cserfes, mintha egy ötéves szintjén rekedtél volna, most viszont úgy beszélsz, mint egy felsőbbrendű, nemes férfi.
- Nem is tudom....vajon miért van ez? - szemeim szikrákat szórtak. Nem vagyok egy ingerült ember, de Sungjae viselkedése és modora csak úgy ordítozott egy öklösért.
- Van egy sejtésem... - immáron alig pár centire állt tőlem, s mélyen a szemembe nézett.
- Ki vele... - szűrtem fogaim között.
- Te...kedveled őt, igaz?
Kissé meghökkentett a kérdése.
- Miről beszélsz? - próbáltam kitérni előle, de ő nem hagyta.
- Jól tudod, hogy kiről beszélek. Ah Ram...
- Áh! Vagy úgy... Nos... nem hiszem, hogy beszámolóval tartozok a szerelmi életemről, tehát...
- Jól tudod, hogy engem nem a te lelki világod érdekel. - szólt közbe.
- Most mégis arról kérdezel. - vágtam rá. - Ha nem így lenne, akkor Ah Ramnál lennél és őt faggatnád ki, hogy mit gondol rólam.
- Eléggé felvágták a nyelved, ahhoz képest, hogy te itt csak egy menekült vagy. Ha már itt tartunk...mégis ki vagy te valójában? - húzta össze szemöldökét. - Mit keresel itt, miért bujkálsz és miért élősködsz rajtunk, szegényeken? Azt mondtad, hogy nemes vagy. Mégis itt állsz előttem paraszt ruházatban és a viselkedésed sem éppen egy nemes emberéhez illendő. Leszámítva a fennkölt stílusodat.
Ha már így belemerültünk a dolgokba, jobbnak láttam tisztázni vele a dolgokat, hogy később elkerüljük a félreértéseket.
- Az, hogy ki vagyok, nem a te dolgod. Elég, ha Ah Ram-ssi tudja, hogy kivel van dolga, elvégre ő hozott ide engem. Az pedig, hogy kedvelem-e vagy csak játszadozom, az is rajtam áll. Semmi közöd hozzá.
- Ha bántani mered, esküszöm, hogy elteszlek láb alól. - ragadta meg a ruhám. - És nem fog érdekelni, hogy nemes vagy.
Felnevettem.
- Miért tennél ilyet? Mert a húgod? Vagy mert szerelmes vagy belé? - erre elengedett. - Oh, igen, tudod te is eléggé egyértelmű vagy. Csak Ah Ram-ssi nem ismeri jól a férfiakat, ezért bele sem gondol, hogy nem testvérként tekintesz rá.
- Veled ellentétben az én szándékaim komolyak. Régóta ismerem őt, tudom, hogy milyen és mit csinál. Épp ezért szeretném, ha abbahagyná mindezt és megbékélne. Én gondoskodni akarok róla. - mondta ridegen. - Hidd el nekem, nincs szüksége több akcióra az életében. Nincs szüksége egy ilyen játékosra, aki csak pár hónapig lelné örömét benne.
- Mit csináltok ti itt kinn? - Ah Ram hangjára mind a ketten megfordultunk, s titkon reménykedtünk, hogy nem hallott meg semmit.
- Csak gyakoroltunk. - hazudta Sungjae.
*Ah Ram*
- Ilyenkor? - húztam fel a szemöldököm. Valami gyanús volt kettejük között, szinte érezni lehetett a levegőben, de ez most elenyésző gond volt amellett, amit most tudtam meg ajummától. - Na mindegy, Baek...mármint Shin! Gyere egy kicsit, megbeszélés! Bocsáss meg nekünk oppa! - meghajoltam, majd visszamentem a szobámba, de még hallottam, mikor Baekhyun hetykén azt mondta Sungjaenek: Bocsáss meg nekünk oppa!
- Ennyire hiányoztam? - kérdezte mosolyogva. - Csak nem rég váltunk el.
- Ne vigyorogjon így, felség! - mondtam nyájasan, majd ismét saját hangnememben szólaltam meg. - A nagybátyád újabb szerencsétlenséggel sújtotta az alattvalóit.
A mosoly rögtön lefagyott a képéről, helyét átvette az aggódó arckifejezés.
- Mit művelt megint?
- Jelenleg is ott vannak a szegény parasztok a palota előtt és visszadobálják a ételeket, amiket a minap küldött szét a király. Az étel romlott volt. Gyógyszerek és megfelelő ellátás nélkül, pedig az emberek belehalnak a betegségekbe. Ha nem lépünk közbe, biztos vagyok benne, hogy a király kivégezteti a lázadókat.
- Romlott étellel látta el őket? - hangja megremegett, a mindig vidám Baekhyunnak nyoma sem volt már.
- Ajumma mondta az imént. A katonák és a palota őrei nem kímélik őket, még az idős asszonyokat is megverik. Valamit tennünk kell! Most!
- Várjál! - ragadta meg a kezem. - Nem gondolod, hogy éjjelre lenyugszanak a kedélyek és visszavonulnak? Biztos vagy benne, hogy most kéne közbelépni?
- Biztos. Talán neked jó látni, a népedet szenvedni? Én nem bírom tovább elviselni. Így kellett felnőnöm, a szüleim is így haltak meg.
- Megölték őket? Kik? - csodálkozott, miközben még mindig a kezemet szorongatta. - A nemesek? - kérdezte óvatosan.
- Segítesz vagy nem? - nem válaszoltam neki, nem is értem miért hoztam fel a szüleimet, éppen most. - Te vagy a trónörökös, a jogos királyunk. Még ha nem is lehetsz a trónon, a népedet, ha lehetőséged adatik rá, segítened kell! Vagy legalább megvédeni.
- Igazad van. Ez minden vágyam. Segíteni akarok nekik. Csak adj egy kis időt, hogy...
Az ajtó hirtelen kicsapódott. Baekhyunnal mind a ketten megijedtünk a hang hallatára, de az még jobban megrémisztett minket, amit láttunk. Ajumma állt az ajtóban, s mérges tekintettel fürkészett minket. Leginkább engem.
- A...ajumma...? - dadogtam.
- Shin úrfi, most menjen! - rá se nézett Baekhyunra, inkább a kezeinket figyelte.
- I-gen. - Baekhyun rám nézett, majd elengedte a kezem és kisétált az ajtón. Ajumma rögtön becsukta azt, majd ingerülten rám rivallt.
- Mégis mit képzeltél? Hogy voltál képes idehozni a Koronaherceget?
A vér is megfagyott bennem. Tehát meghallotta. Rájött.
- Meg kellett volna ölnöm. - feleltem higgadtan. - Azt a feladatot kaptam, hogy öljem meg, miközben alszik. A saját rokona, a jelenlegi álnok király bérelt fel. Én viszont ... nem tudtam megölni... hezitáltam, ezért nem maradt már több időm, így menekülőre kellett fognunk, különben mindketten meghaltunk volna. Sajnálom, de remélem megérted, miért nem mondtam el. Már így is nagy veszélyben vagyunk, hogy megtudtad.
- Azt gondolod, hogy elárullak titeket?
- Tudnod kéne már ajumma, hogy nem bízok meg senkiben sem száz százalékosan.
- De benne mégis megbízol. - mondta halkan, mire felkaptam a fejem.
- Tessék?
- A Koronahercegben. Benne megbízol. És tudom is, hogy miért...
- Hm? - nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.
- Te beleszerettél. - jelentette ki fájdalmasan.
- Hogyan? - szemeim kikerekedtek.
- Kár tagadnod, elég csak a szemedbe néznem, ki tudom olvasni belőle. Arról nem is beszélve, hogy láttalak már titeket együtt. Bár azt nem tudom megmondani, hogy ő mennyire gondolja komolynak a helyzetet, de Ah Ram-ah... hallgass meg! - fogta meg mindkét kezem.
- Ha jót akarsz magadnak, elfelejted, amíg még lehet. Ő a leendő király. A népünk uralkodója. Te pedig egy szegény, családtalan assassin vagy. Ha jobban belegondolsz, te is rájössz, hogy nektek nincs közös jövőtök.
- Ajumma... - bármennyire is próbáltam azt kinyögni, hogy "nem erről van szó, nem érzek iránta semmit", képtelen voltam megszólalni. Szemeimet ellepték a könnyek, amint jobban belegondoltam a helyzetembe. Eddig sosem agyaltam a jövőmön, főleg nem Baekhyunnal, de ajumma rávilágított arra, hogy ilyesmiben még csak reménykednem sem szabad. Bármennyire is szeretek vele lenni, az ő szemszögéből ez nem több, csak játék. Ő is tudja, hogy nem vihet haza egy szegény parasztlányt, aki ráadásul nem egy embert ölt már meg a saját két kezével.
- Ahj, kincsem! - ölelt meg szorosan.
- Ilyenkor? - húztam fel a szemöldököm. Valami gyanús volt kettejük között, szinte érezni lehetett a levegőben, de ez most elenyésző gond volt amellett, amit most tudtam meg ajummától. - Na mindegy, Baek...mármint Shin! Gyere egy kicsit, megbeszélés! Bocsáss meg nekünk oppa! - meghajoltam, majd visszamentem a szobámba, de még hallottam, mikor Baekhyun hetykén azt mondta Sungjaenek: Bocsáss meg nekünk oppa!
- Ennyire hiányoztam? - kérdezte mosolyogva. - Csak nem rég váltunk el.
- Ne vigyorogjon így, felség! - mondtam nyájasan, majd ismét saját hangnememben szólaltam meg. - A nagybátyád újabb szerencsétlenséggel sújtotta az alattvalóit.
A mosoly rögtön lefagyott a képéről, helyét átvette az aggódó arckifejezés.
- Mit művelt megint?
- Jelenleg is ott vannak a szegény parasztok a palota előtt és visszadobálják a ételeket, amiket a minap küldött szét a király. Az étel romlott volt. Gyógyszerek és megfelelő ellátás nélkül, pedig az emberek belehalnak a betegségekbe. Ha nem lépünk közbe, biztos vagyok benne, hogy a király kivégezteti a lázadókat.
- Romlott étellel látta el őket? - hangja megremegett, a mindig vidám Baekhyunnak nyoma sem volt már.
- Ajumma mondta az imént. A katonák és a palota őrei nem kímélik őket, még az idős asszonyokat is megverik. Valamit tennünk kell! Most!
- Várjál! - ragadta meg a kezem. - Nem gondolod, hogy éjjelre lenyugszanak a kedélyek és visszavonulnak? Biztos vagy benne, hogy most kéne közbelépni?
- Biztos. Talán neked jó látni, a népedet szenvedni? Én nem bírom tovább elviselni. Így kellett felnőnöm, a szüleim is így haltak meg.
- Megölték őket? Kik? - csodálkozott, miközben még mindig a kezemet szorongatta. - A nemesek? - kérdezte óvatosan.
- Segítesz vagy nem? - nem válaszoltam neki, nem is értem miért hoztam fel a szüleimet, éppen most. - Te vagy a trónörökös, a jogos királyunk. Még ha nem is lehetsz a trónon, a népedet, ha lehetőséged adatik rá, segítened kell! Vagy legalább megvédeni.
- Igazad van. Ez minden vágyam. Segíteni akarok nekik. Csak adj egy kis időt, hogy...
Az ajtó hirtelen kicsapódott. Baekhyunnal mind a ketten megijedtünk a hang hallatára, de az még jobban megrémisztett minket, amit láttunk. Ajumma állt az ajtóban, s mérges tekintettel fürkészett minket. Leginkább engem.
- A...ajumma...? - dadogtam.
- Shin úrfi, most menjen! - rá se nézett Baekhyunra, inkább a kezeinket figyelte.
- I-gen. - Baekhyun rám nézett, majd elengedte a kezem és kisétált az ajtón. Ajumma rögtön becsukta azt, majd ingerülten rám rivallt.
- Mégis mit képzeltél? Hogy voltál képes idehozni a Koronaherceget?
A vér is megfagyott bennem. Tehát meghallotta. Rájött.
- Meg kellett volna ölnöm. - feleltem higgadtan. - Azt a feladatot kaptam, hogy öljem meg, miközben alszik. A saját rokona, a jelenlegi álnok király bérelt fel. Én viszont ... nem tudtam megölni... hezitáltam, ezért nem maradt már több időm, így menekülőre kellett fognunk, különben mindketten meghaltunk volna. Sajnálom, de remélem megérted, miért nem mondtam el. Már így is nagy veszélyben vagyunk, hogy megtudtad.
- Azt gondolod, hogy elárullak titeket?
- Tudnod kéne már ajumma, hogy nem bízok meg senkiben sem száz százalékosan.
- De benne mégis megbízol. - mondta halkan, mire felkaptam a fejem.
- Tessék?
- A Koronahercegben. Benne megbízol. És tudom is, hogy miért...
- Hm? - nem értettem, hogy mire akar kilyukadni.
- Te beleszerettél. - jelentette ki fájdalmasan.
- Hogyan? - szemeim kikerekedtek.
- Kár tagadnod, elég csak a szemedbe néznem, ki tudom olvasni belőle. Arról nem is beszélve, hogy láttalak már titeket együtt. Bár azt nem tudom megmondani, hogy ő mennyire gondolja komolynak a helyzetet, de Ah Ram-ah... hallgass meg! - fogta meg mindkét kezem.
- Ha jót akarsz magadnak, elfelejted, amíg még lehet. Ő a leendő király. A népünk uralkodója. Te pedig egy szegény, családtalan assassin vagy. Ha jobban belegondolsz, te is rájössz, hogy nektek nincs közös jövőtök.
- Ajumma... - bármennyire is próbáltam azt kinyögni, hogy "nem erről van szó, nem érzek iránta semmit", képtelen voltam megszólalni. Szemeimet ellepték a könnyek, amint jobban belegondoltam a helyzetembe. Eddig sosem agyaltam a jövőmön, főleg nem Baekhyunnal, de ajumma rávilágított arra, hogy ilyesmiben még csak reménykednem sem szabad. Bármennyire is szeretek vele lenni, az ő szemszögéből ez nem több, csak játék. Ő is tudja, hogy nem vihet haza egy szegény parasztlányt, aki ráadásul nem egy embert ölt már meg a saját két kezével.
- Ahj, kincsem! - ölelt meg szorosan.
