Ah Ram
Mikor Baekhyunnal visszaértünk, ajumma aggódva rohant felénk, hogy közölje az egész paraszti népet sújtó rossz hírt.
- Újabb adót róttak ki! Ezt nem hiszem el! Meddig akarnak még meglopni minket? - mérgelődött.
Baekhyunnal lopva egymásra pillantottunk. Ha ajummát ennyire aggodalomra készteti, hogy hogyan fog ezek után boldogulni, akkor az ország fele most valószínűleg kétségbe van esve, hogy az újabb és újabb adók után, hogyan fog élelmet adni a családjának.
- Fogalmam sincs, hogy mi történik a palotában, de amióta a király meghalt a nép helyzete folyamatosan romlik. Eddig sem volt túl jó, de valaki, bár fogalmam sincs, hogy ki a palotából tönkre akar tenni minket. - aggódott ajumma.
- Azt beszélik, hogy a koronaherceg eltűnt, és hogy a nagybátya irányítja most az országot. Az az ember pedig kegyetlen. - jött elő Sungjae is.
Ajumma és Sungjae érdekében reméltem, hogy sosem fognak rájönni, hogy magát a leendő királyt szállásolják el az otthonukban. Ha ez kitudódik és Baekhyun nagybátyja megtudja, egészen biztos, hogy csapatokat küld a megkeresésére és akkor folyamatosan menekülnünk kell majd.
- Biztos vagyok benne, hogy a koronaherceg most is a visszatérésére készül. - mondta halkan Baekhyun, mire mindannyian rákaptuk tekintetünket. Reméltem, hogy nem akarja felfedni magát.
- Valószínű, hogy a nagybátya meg akarta öletni, hiszen köztudott, hogy mindig is a trónra fente fogát. Mocskos disznó! - káromkodott a koronaherceg.
- Ha ez így van, akkor támogatókra lesz szüksége a Koronahercegnek. - mondta ajumma. - Már nem bízom abban, hogy létezik jó király, csak azért imádkozom még, hogy az embereknek ne kelljen tovább éhezniük.
- Biztos vagyok benne, hogy a leendő király áldást fog hozni ránk! - jelentettem ki, mire Baekhyun halványan elmosolyodott.
- Én is remélem. - suttogta, majd fogta magát és bement a szobájába. Követtem a példáját és gyorsan besiettem az én lakosztályomba, hogy összeszedjem a fegyvereimet és némi fekete anyagot, hogy a kilétünket az este folyamán el tudjuk rejteni, de ehhez maszkra volt szükségünk. Bár nekem elég sok ilyen felszerelésem volt, hiszen assassinként mindig el kellett rejtenem magam, de minden ruha és kellék a laktanyában maradt, ahova már soha többé nem térhetek vissza, mert akkor a Főnök és az emberei egészen biztos, hogy megölnének. Baekhyun pedig nélkülem nem boldogulna, egyelőre.
Baekhyun
Nagyon kockázatos dolog volt, amire készültem ma délután. De tudtam, hogy nem maradt más választásom. Pénzre és információkra volt szükségem és ezt egyetlen ember adhatta meg nekem. A komornyikom, JunDae. Bár megtanultam, hogy nem szabad senkiben sem bízni a palotában, még a saját rokonomban sem, de JunDae mindig ott volt mellettem és bár néha durván bántam vele, attól még az apámnak és barátomnak tekintettem. És most nagyon szükségem volt a segítségére, ezért álruhát öltöttem és elindultam Ah Ram tudta nélkül a palota felé.
Mikor odaértem, a palotát a szokásosnál több katona védte, nem lesz könnyű kijátszani őket, de bíznom kellett magamban és alkalmazni mindazt, amit Ah Ram tanított az elmúlt hónapban. Fogtam a nyugtató lövedékeket és ugyan nehézkesen, de felmásztam a tetőre.
Óvatosan lépkedtem a keskeny tetőn, egyszer annyira meginogtam, hogy azt hittem le is zuhanok, de szerencsére sikerült megfognom, így kissé megszaporáztam lépteimet, hogy minél előbb beszélni tudjak JunDae-val. Nagy szerencse volt, hogy Jundae épp az én szobám felé vette az irányt, és ahogy láttam csak két őr tartózkodott a bejárati ajtónál, azokat pedig egyszerűen elaltattam a lövedékkel. Halkan belopództam a szobába, de mikor beértem, egy kard állta el az utam, ami vagy két centire volt a torkomtól.
- Ki vagy? - kérdezte Jundae kimérten. Odafordultam, hőn szeretett komornyikom felé, majd lehajtottam a kapucnimat, mire a szolgálóm arca azon nyomban elérzékenyült és megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Herceg! - fakadt sírva. - Tudtam! Tudtam, hogy életben van! - ragadta meg a kezem. Jól esett, hogy van még valaki a palotában, akinek fontos, hogy életben maradjak.
- JunDae! - mosolyodtam el én is. - Ide figyelj, nincs sok időm. A segítségedre van szükségem! - váltottam komoly hangnemre.
- Visszatér az Úrfi? - örült meg. - Amióta elszökött, nincs semmi móka a palotában, a helyzet egyre rosszabb, a nagybátya el akarja foglalni a trónt és ha nem kerül elő egy hét múlva, meg is tartják a koronázást. Vissza kell térnie!!!
- Még nem lehet! - csitítgattam el. - De ne aggódj! Intézkedni fogok a mostani adóemelés ellen. Nem hagyom cserben a népet! Jobb király akarok lenni, mint apám.
- Már most jobb. Mindig is jobb volt. Olybá tűnik, hogy a nagybátya volt a ludas, az apja halálában. És van egy olyan érzésem, hogy Felségedet is Ő akarta eltenni láb alól, azzal, hogy egy assassint küldött magára.
- Így történt. Valóban. - bólintottam. - De ide figyelj JunDae! - szorítottam meg a vállát. - Nem maradhatok tovább. Kérlek, siess és hozz ide aranyat és ruhákat, ha tudsz fegyver is jól fog jönni. Addig leírom, hogy hol fogsz tudni megtalálni a későbbiekben. De nem mondhatod el senkinek, hogy élek!
- Esküszöm, az életemre! Senkinek nem beszélek róla. - mondta komolyan.
- Később is szükségem lesz a segítségedre.
- Állok szolgálatára, Felség! - hajolt meg, majd kisietett a lakosztályból, hogy elhozza amire kértem.
Ah Ram
- Ajumma, nem láttad Bae...úgy értem Shin-t? - a végén én leszek az aki elárulja a koronaherceget. Lehet nem kellett volna megtudnom az igazi nevét, akkor még véletlenül sem szólítanám eredeti nevén.
- Nincs a szobájában? Nem láttam kijönni. - vont vállat, majd sepert tovább.
Ez furcsa. Én is láttam, ahogy bemegy, de mikor bekopogtam, nem felelt senki. Hova tűnhetett? - tűnődtem, majd fogtam a fegyvereimet és hátra mentem gyakorolni.
- Itt vagy? - torpantam meg, amint megláttam Baekhyun-t a ház mögötti telepen, ahol gyakorolni szoktunk.
- Hiányoztam? - kérdezte csintalanul, mire csak a szemeimet forgattam. Sosem fog megkomolyodni! - sóhajtottam.
- Ma este akarod?
- A királyi megbízott ma érkezik, hogy beszedje az adót. De van olyan érzésem, hogy nem egy polgárt fognak elcipelni és bebörtönözni, mert nem fog tudni adót fizetni. Meg kell akadályoznunk, hogy a beszedett adó elérje a palotát. Vagy ha el is éri, az sem baj, csak a palotában lévő katonákat nehezebb lesz kijátszani, mert többen vannak. Viszont még sosem jártam a kincstárban, szívesen megnézném, hogy mire kell a nagybátyámnak ennyi pénz és termény.
- Be fogsz tudni jutni a kincstárba? - húztam fel a szemöldököm kérkedőn.
- Ügyesebb vagyok, mint feltételezed rólam. - emelte fel a nyilat, majd profi módon ellőtte, úgy hogy pont eltalálta a célpontot. Mikor tanult meg ilyen jól nyilazni? - morfondíroztam.
- Ez valóban ügyes volt. - ismertem be. - Ki tanított meg ilyen jól lőni? - mert tudtam, az nem én voltam.
- A bátyám. - engedte le a nyilat. - Igazság szerint ő tanított meg, de a végén minden versenyen legyőztem. - kacagott fel.
- Mi lett a bátyáddal? Hol van?
- Sejtelmem sincs. - rázta a fejét szomorkásan. - Nem sűrűn találkoztam vele, csak amikor még kicsi voltam. Sokszor játszottunk együtt, de ahogy felnőttünk, Ő utazgatni kezdett és már egyáltalán nem látogatott meg. Nehéz lehetett neki, hiszen mindig is a második volt, törvénytelen gyermekként.
- És? A te életed nem nehéz? - kérdeztem halkan. Kíváncsi voltam, hogy mit gondol a helyzetéről, hogyan fogja fel, hogy koronahercegként, aki mindig is luxusban élt, hogyan képes a pórnép és ilyen szegényes körülmények között élni, azzal a tudattal, hogy a rokonai meg akarják öletni.
- A legjobban az bánt, hogy a saját családom árult el. Az, hogy nem bízhatok senkiben, sosem tudhatom, hogy ki lesz az, aki majd meg akar ölni. - arca szomorúnak tűnt, a szokásos mosoly eltűnt, látszott rajta, hogy nagy teher nyomja a vállát.
- Tudom, hogy ez nem sokat számít, de...bennem megbízhatsz. - ültem le a szénakazalra, ami ideális hely volt az éjszakai égbolt-nézésre.
Baekhyun lassan rám pillantott, majd melegen elmosolyodott és csatlakozott mellém.
Egy ideig egyikünk se szólt semmit, csak élveztük a napsütést és meleg szellőt.
- Nagyon is számít. - szólalt meg végül. - A te segítséged nélkül esélyem sem lenne. - mondta őszintén, majd belenézett a szemembe. Annyira elvesztem mélybarna szemében, hogy fel sem fogtam a mondandójának értelmét, hiszen olyan közel volt hozzám, hogy nem tudtam másra koncentrálni, csak szép arcára. Minden nap látom, mégis úgy ittam a látványt, mintha rég nem találkoztunk volna. Miért érzem ezt? Miért váltja ki ezt belőlem?
Baekhyun
Egy pillanatig azt se tudtam, hogy mit csinálok.
Fel sem fogtam, hogy tekintetemmel, megállás nélkül az arcát fürkészem, szép nagy, szinte fekete szemei teljesen elvarázsoltak, telt ajkai pedig hívogatták az enyémeket. Szebb volt, mint bármelyik nő, akit eddig láttam, pedig nem egy heg ékelődött sima arcán, mégis csábító volt és furcsa módon ismerősnek tűnt ez a szempár. Le mertem volna fogadni, hogy találkoztam már azelőtt Ah Ram-mal, de hogy hol...
Nem akart eszembe jutni és ebben a helyzetben nem is voltam képes gondolkodni.
Szinte éreztem leheletét, a lemenő nap sugara meg-megcsillant szép, fényes, fekete haján, én pedig teljesen belevesztem a látványba.
Ha Ah Ram nem kapja el zavartan a fejét, biztos voltam benne, hogy megcsókolom. Mert meg akartam csókolni, holott tudtam, hogy nem jó ötlet. Nem szabad beleszeretnem, több okból kifolyólag sem. Viszont annyira nem érdekeltek a szabályok, hogy ne szegjem meg őket.
- Khm... - krákogott Ah Ram zavarodottan, mire én halkan felkuncogtam. Imádtam, mikor zavarba jött tőlem. - Nem kéne indulnunk? - kérdezte dadogva. - Lemegy a nap, készülnünk kéne. - állt fel hirtelen, de még sikerült meglesnem, hogy arca halovány rózsaszínben pompázott az én hatásomra.
- Még jó, hogy a fekete álarc majd eltakarja a vörös fejedet. - nevettem fel, mire Ah Ram bepipult és jó erősen rálépett a lábamra.
- Áúú! - ordítottam fel fájdalmamban.
- Megérdemelted! - vágta be a durcát, majd idegesen elviharzott, amin szintén megint csak nevetni tudtam. Mintha nem is az a komoly assassin lenne, aki meg akart ölni.
Ah Ram
- Choi család! Adják át a terményadót, amivel tartoznak a palotának! - mondta a képviselő, aki azért látogatott el a faluba, hogy beszedje a lakosságtól az adót, majd elszállítsa azt a palotába.
- De kegyelmes Uram, nincs pénzünk és élelmünk is csekély! Kérem mondja meg a leendő királynak, hogy képtelenek vagyunk kifizetni ezt a magas... - még be se fejezte a mondatát, a katonák már elfogták és láncra verték.
- Aki nem tud fizetni, az börtönbe kerül! Ez a parancs!
Baekhyunnak tehát igaza volt. Mintha csak ez lenne a célja a nagybátyának. Tönkre tenni a népet.
Már sötétbe borult az ég, mire a képviselőnek sikerült beszednie azt a kevés adót, hiszen a fele lakosság nem tudta kifizetni az adóemeléssel járó díjakat, ezért sok férfit láncra vertek.
- Kérem, könyörgöm! - hallatszott az asszonyok és gyerekek könyörgése. Ha elviszik a férfit a háztól, nem lesz ki pénzt keressen, tehát ezzel halálra ítélik a nőket és gyerekeket is.
Baekhyunnal már a ház tetején bujkáltunk, talpig fekete öltözékben és onnan figyeltük az eseményeket, hogy a megfelelő pillanatban majd lecsaphassunk rájuk. A terv az volt, hogy nem messze a palotától támadunk rájuk, majd belopódzunk a kincstárba és visszalopjuk mind azt, ami a népet illeti. Nagyon meredek és kockázatos vállalkozás volt ez, lehet várni kellene ezzel még egy kicsit, de nem engedhetjük, hogy bebörtönözzék ezeket a szegény embereket.
Miután beszedték az adót, s a fizetőképtelen családok főit elcibálták a palota felé, mi Baekhyunnal követni kezdtük őket a tetőkön keresztül. Kissé aggódtam, nehogy Baekhyun félre lépjen és lezuhanjon, mert akkor az egész tervünknek annyi, ráadásul el is törheti magát, de bíznom kellett benne, hogy mindent jól fog csinálni, tapasztalatlansága ellenére is. Mikor jelt adtam, Baekhyun bólintott, majd leugrott a tetőről ezzel magára vonva a katonák figyelmét.
- Assassinok? - kérdezte valaki, de választ már nem kapott rá, mert hátulról leütöttem.
Igyekeztem úgy ártalmatlanítani őket, hogy ne kelljen ölnöm, hiszen ők csak a parancsot teljesítik, de ha valamelyikünk élete veszélyben forogna, kénytelen leszek ismét ölni.
- Kik vagytok? - emelte Baekhyunra a kardját a parancsnok. Viszont Baekhyun nem oda figyelt, mert egy másik katonával volt elfoglalva, ezért képtelen volt kivédeni a parancsnok kardját, ami megvágta a karját.
Gyorsan beleszúrtam egy nyugtatólövedéket az utolsó katonába, majd Baekhyun segítségére siettem és felrúgtam a parancsnokot, aki hangos puffanással a földre dőlt.
- Jól vagy? - kérdeztem aggódva a hercegtől, aki helyeslően bólintott.
- Gyorsan, rejtsük el a szekeret! - mondta fájdalmas hangon.
Miután gondosan eltüntettük az adót, hogy a katonák ne találják meg, ha magukhoz térnek, a palota felé kezdtünk el futni, hogy betörhessünk a kincstárba. Az ottani őröket könnyedén leszereltük, de az ajtót már nem tudtuk kinyitni.
- A francba! - mérgelődött Baekhyun. - A kincstár kulcsa a király szobájában van. Vagyis akkor gondolom JongTae nagybátyám szobájában.
Már épp elindult volna a kulcsért, mikor megragadtam a kezét és visszahúztam. Meglepett tekintettel pillantott rám. - Mi az? - kérdezte.
- Menjünk haza. Így nem folytathatjuk. - mondtam . - Vérzel.
- Ez csak egy kis vágás, elviselem, gyere! - fogta meg a kezem, de én nem mozdultam.
- Látszik, hogy tapasztalatlan vagy az ilyen dolgokban. Ha most tovább folytatnánk, akkor nem lennél képes elmenekülni. Elkapnának és a tervednek annyi lenne. Ezt nem engedhetem. Nem beszélve arról, hogy bizonyítékot hagynánk magunk után. Menjünk inkább vissza! - rángattam el.
- Most a tervemért vagy az én testi épségemért aggódsz ennyire? - kérdezte bizakodón.
- Természetesen a tervedért. Ne mesélj bele mást! - fordultam el zavaromban. Az igazság az volt, hogy Ő érte is aggódtam, de ezt természetesen nem mondhattam el neki, és ha jobban belegondolok, jogom sincs aggódni érte, hiszen én csak egy alattvaló vagyok a többi közül.
